Vezetés a motiváció szemszögéből

A motiváció témaköre mindig Damoklész kardjaként lebeg a vezetők feje felett. Mondhatnám azt is, hogy folyamatos fejtörést okoz a vezetőknek ez a kérdés. Legfőképpen azért, mert maga a motiváció témaköre megfoghatatlan, nem úgy egy pénzügyi juttatás. Persze, sokan már itt elakadnak, hiszen még mindig beágyazott megoldás, hogy a pénz a legfőbb motiváló erő. – Könyves Tóth Laura, pszichológus-trénerünk tollából!

Ugyan! És most nem kezdem el sorolni a listát, amely már milliószor megdöntötte ezt az állítást.

A tévhitektől elkanyarodva azonban ez nem segítség a vezetőknek, hiszen akkor mégis mivel ösztönözzük munkatársainkat? Igen, az agilis vezető ösztönöz, a coach vezető pedig a motiváció előbukkanását támogatja. Ez is fontos: én, mint vezető, hogyan állok a motivációhoz és a munkatársakhoz?

Tudományosabb vizekre evezve viszont a motiváció fogalmánál nem szabad leragadni. Minden az érdeklődéssel kezdődik. Már születésünk után folyamatos ingerek érnek a környezetünkből: szülői tevékenységek, szerelés, barkácsolás, hobbi, munka, majd különböző játékok, végül megkezdődnek a tanulmányok. S itt is bonyolódik a történet, hiszen az érdeklődés lehet átmeneti és ún. egyéni érdeklődés is.

Átmenetileg érdeklődünk például a felől, hogyan működik egy belső égésű motor. Amint erről megvilágosodunk, már tovább is lépünk.

Egyéni érdeklődés esetén azonban elkezdünk foglalkozni jobban a témával: hogyan alakul a teljesítmény, milyen változók befolyásolják ezt, hogyan lehetne jobb motort kialakítani, stb. Tehát az egyéni érdeklődés a motiváció előfutára.

De ha a motiváció ilyen egyszerű lenne, nem így kezdtem volna az elején, hogy mégis milyen sok fejtörést okoz. Másik jelentős tényező az érdeklődést kiváltó ún. trigger, vagyis valami „nagybumm” féle hatás. Ugyanis azzal már kevesen foglalkoznak, hogy mi alakítja ki az érdeklődést. Hát ez! Azaz, számos vakfolt mellett most jelen állás szerint egy olyan affektív (érzelmi) hatás cunamiként robban be az emberbe egy adott pillanatban. Ezt a pillanatot nem tudjuk, hogy mikor, miért és hogyan okozza ezt a cunamit, csak azt, hogy a hatására egyszerűen meggyullad az a bizonyos izzó a fejünkben és robbanásszerű érdeklődési hullámot vált ki, amiről majd idővel kiderül, hogy átmeneti-e vagy egyéni érdeklődés.

Izgalmas, nem?

És akkor még az egyéni, személyiségjegyekre vagy más képességekre nem is reagáltam, amelyek serdülőként csúcsosodnak ki bennünk, így az érdeklődési köreink sokkal letisztultabbakká válnak, amire érdemes lenne odafigyelni, amivel érdemes lenne dolgozni felnőttként.

Az oktatási rendszer hatásait már meg sem említem. Szülőként, tanárként, de vezetőként is ember legyen a talpán, aki a fejét adja ezek pontos felderítésére. A kutatók magukhoz ragadták ezt a fonalat és már keresik a vakfoltokat is. Addig én (sokadlagos kutató-érdeklődő), keresem az összefüggéseket és a vezetőknek olyan motivációs tréningeket igyekszem összerakni, ami valódi szemléletformáló hatással bír és igyekszem rávilágítani az emberi működés sokszínűségére, bonyolultságára, mert sajnos még mindig sokszor ott tartunk, ahol Taylor a XIX. század végén, hogy az ember is csak egy „gép”.

forrás: K.Ann Renninger and Stephanie Su (2019): Interest and its development. Renninger(11), 167-187.

 

Ha szeretnéd fejleszteni saját magadat vagy kollégáidat, és így hatékonyabbá és eredményesebbé válni, kattints ide!
Teljes tréningkínálatunkat itt találod.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhess színvonalas újdonságainkról!

Feliratkozom!