Hogyan teremtsek időt? – Hatékony időgazdálkodás

Az időgazdálkodás legnagyobb hibája, amit általában el szoktunk követni, az, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk és végzünk el, amelyeket egyáltalán nem lenne szabad megtenni!
Rövid idő ráfordításával, mindössze 10 percnyi tervezéssel körülbelül napi 1 órát is nyerhetünk, amit fontos teendőinkre, vagy pihenésünkre szánhatunk. Sokan vannak, akik nem szeretik a kötöttségeket, vagy úgy érzik a tervezés időt vesz el a feladatok elvégzésétől, pedig ez nem így van.

A tervezés nem egy szigorú keret inkább egy radar, ami segíti az eligazodást a teendők sokaságában. A számos módszer közül, ki tudod választani azt, ami neked a legjobb. Helyesen használva nagyobb rugalmasságot biztosít, segít a gondolkodásban és a napod motivált indításában, hiszen előrelátással következetesebben tudunk foglalkozni fontos feladatainkkal és több mozgásterünk marad a nem tervezhető eseményekre.

Ezen az időgazdálkodás tréningen olyan bevált és a jól bevethető eszközöket, tervezési módszereket mutatunk meg melyekkel munkafeladataidat a rendelkezésedre álló idő alatt hatékonyabban el tudod végezni. Kipróbálhatsz több time management fogást és meg tudod találni azokat, amelyek a te munkastílusodhoz a legjobban illeszkednek.  Szóba kerülnek azok az emberi tényezők is, melyek segítenek vagy gátolnak ez eredményes időgazdálkodásban. Ha motivált vagy a változtatásra, munkavégzési rutinjaid átgondolására, akkor ez a program neked szól!

Miről lesz szó a tréningen?

  • Átváltás időkezelésről önmenedzselésre
  • Figyelem-menedzsment fontossága és fejlesztése
  • Tipikus időpazarlók és hatékonyságrombolók
  • Feladat-menedzsment – tervezési és ütemezési technikák
  • Priorizálás a mindennapok tervezéséhez
  • Tarts lépést a tegnappal! – halogatás leküzdése
  • Hatékony delegálás lehetőségei és módja
  • Információáramlás kezelése: e-mail, telefon, üzenetek
  • Idősokszorozó kommunikáció
  • Készítsd el a „NEM szkriptedet”!
  • Időszerű eszközök, technikák és alkalmazások lehetőségei
  • 10 gyakori „időkezelési” hiba javítása
  • Az egyéni időgazdálkodási rendszerek összehangolása
  • Amikor a prioritások összecsapnak
  • Személyes erősségek és fejlődési lehetőségek a témában

A képzés időtartama: 2 nap

A képzés díja:  176 000,- Ft + ÁFA/fő

Tájékoztató tréning résztvevőinknek

Ismerd meg további személyes hatékonysággal kapcsolatos programjainkat

Időpont:

2024. május

Érdekel ez a képzés?
Írj nekünk és a te igényeidre szabva – csoportos, nyílt vagy egyéni fejlesztésként- megvalósítjuk!

Hasznos és érdekes blog bejegyzések időgazdálkodás képzés témakörében

Idogazdalkodas